Egy félidőn keresztül tartottuk magunkat

Egy félidőn keresztül tartottuk magunkat

A hatodik a másodikat, azaz a Göcsej SK az Airnergy FC-t fogadta a futsal NB II nyugati csoportjának kilencedik fordulójában.

Göcsej SK - Airnergy FC 1-7 (1-2)
Zalaegerszeg, 100 néző Jv: Vass István (Tolnay, Pungor)

Göcsej SK: Cseresnyés, Keszei, Szabó, Koronczai, Salamon, csere: Darabos, Tóth, Németh, Simon, edző: Bagó Gábor

Gólszerzők: Keszei, ill: Takács (4), Szabó M.(2), Dévényi 

A vendégek egyből lerohanták csapatunkat és irányították a mérkőzést. Két-három ígéretes helyzet után a 3. percben Takács szerzett vezetést a fővárosiaknak (0-1). Az első hazai helyzetet a 4. percben jegyezhettük fel, amikor Keszei lövését hárította Jurassa kapus. A 6. percben Salamon került ziccerbe, de ismét a vendégek kapusa győzött. A folytatásban az Airnergy diktálta a ritmust, mi pedig a kontrákra rendezkedett be. A félidő felénél Keszei harcolt meg egy labdáért a vendégek kapuja előtt és második kísérletre a hálóba talált és kiegyenlített (1-1). Sokáig nem örülhettünk, mert a 11. percben egy kijátszott támadás végén Szabó lőtt a zalai kapuba (1-2). A 15. percben Salamon passzát sarkalta a kapura Keszei, de Jurassa bravúrral védett. A fiúk hajtottak az egyenlítésért, de a nagyszünetig már nem született újabb gólt.

A második félidőben 44 másodperc kellet a vendégeknek az újabb találathoz (1-3). A gól után is a fővárosiak maradtak lendületben és csak Cseresnyés Alexen múlott, hogy nem nőtt a csapatok közti különbség. A fővárosiak sorozatban dolgozták ki helyzeteiket, míg a hazaiak egy-két veszélyes kontrát vezettek. A 32. percben Szabó lőhetett kapura és a labda Cseresnyésen megpattanva gurult a Göcsej kapujába. Egy perc sem kellett, hogy Takács megszerezze csapata ötödik, saját maga harmadik gólját (1-5). Bagó Gábor időkérése sem használt. Csapatunk játéka szétesett és a fővárosiak innentől magabiztosan hozták le a mérkőzést. A különbséget jelzi az utolsó percben Dévényi sarkazós gólja is, ami feltette a koronát a vendégek játékára. 

Bagó Gábor:- Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz és egy félidőn keresztül tudtuk tartani a lépést a rutinos fővárosiakkal. A másodikban kijöttek a hibáink és ezt a vendégek kihasználták. 

2017. november 7. Göcsej SK

Címkék:
Következő mérkőzés   

Férfi Futsal NBII.     

  

10.16.
19:30

        Göcsej SK - ELTE-BEAC 

HÍRLEVÉL
Szeretne értesülni legfrissebb híreinkről, eseményeinkről?
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
KÖZÖSSÉG
SHOP TERMÉKEK